Terv

Bocsák Petra

'Szia:D Hát nemtudom, így képzelted-e el, de én így képzelem Lindyt♥ Sziaa!:D '

Lindy

Kedves Petra! Én is Ninaként képzeltem el a kezdetekkor.! A további képekben talán ő is lesz! Köszönöm, hogy írtál! ♥

Új! katt-katt

Héé! (:

Arra gondoltam, hogy biztosan ti is elképzeltétek már a szereplőket! Ha ez így van, rajzban, képben, vagy színésznőkkel, ahogyan én tettem, kérlek mutassátok meg nekem is! Bármilyen más képet is szivesen várok, és egy-egy rész végére kapcsolom őket! Nagyon megköszönném!:)

A képeket és bármi kérdést az antoniatatu@gmail.com  e-mailcímre várom. Legyetek kretívak..vagy ne! :)

Sajnálat

1.Ez úgy hihetetlen, ahogy van! :'( Alig kezdtem hozzá a blogomhoz, máris kétségek merűltek bennem, hogy mi van, ha nem jól csinálom? Kérlek írjatok hozzászólást, különben abba kell hogy hagynom!

2. Ismét sűrű bocsánatkérések következnek, ugyanis megint közbe jött valami és nem tudtam írni, holnap lesz 5. napja. SAJNÁLOM. 

3. Névnapom volt ma, és nagyon sok program keletkezett, a legjobb barátnőim pedig teljesen betábláznak, hogy ne legyen olyan unalmas a nyaram, mint a tavalyi. Alig van időm írni!

4. Külön elnézést szeretnék kérni legkedvesebb olvasomtól, Nacsa Pannától (♥), akinek szintén ma van a névnapja, és egy új résszel szerettem volna előrukkolni meglepetésként, ugyanis ő is fáradozott az én ajándékomért. 

5. Szintén meg szeretnék említeni itt pár embert (sajnálom, hogy ez a bejegyzés egyeseknek halálunalmas, igyekszem a résszel!), akik napról napra bíztattak idáig és remélem tovább is ezt teszik, nagyon jól esik minden. Kicsi Helga, Csoma Emőke, Vass Boglárka és Döme Anita. Köszönööm lányok puszillak♥ Természetesen még mindíg Panna a legnagyobb 'rajongóm', és nagyonnagyon köszönök mindent neki! :)

Pannától: 

                                                                                                      Üdv, imádomírniablogomat Anna. ♥

5. rész

Kétségek

-Mit akarsz itt? - kérdeztem szorosan magamhoz ölelve egyetlen kislányomat.

-Nem tudod? - kérdezett vissza felvont szemöldökkel. Talán egy pillanatra a szemébe néztem. Persze hogy tudta, hogy tudtam. - Születésnapja van a lányomnak. Ha megengeded.. - indult el közelebb hozzám és Alicehoz. Nagyon gyors volt, épphogy nem tíz másodperc alatt termett mellettem a kaputól.

-Soha! - néztem szándékosan a szemébe, és..ellenálltam. Magam sem tudom hogyan, de sikerült.- Nem tudom, miért jöttél el.. - kezdtem, de félbeszakított.

-Hát ennyire figyelsz te rám? Ennyire szerettél akkoriban? Egy éve..?

-Kettő. Majdnem két egész éve! Akkor pártoltál el tőlem, ott hagytál, érted? OTT HAGYTÁL! - fakadtam ki és elvétettem egy óriási hibát. Újra megtettem. Újra a szemébe néztem és minden haragom elszállt. Újra beleszerettem. De hiszen nem tehetem! Szorosan behunytam a szemem és még erősebben szorítottam Alicet (szegény!), hogy ellen tudjak állni. És újra sikerült megtennem, ahogyan pár perccel ezelőtt. Éreztem, ahogyan valami kiszakad a szívemből. Kyle. Örökké elüldöztem őt a szívemnek még a közeléből is. Alice ekkor sírni kezdett én meg mélyen Kyle szemeibe néztem. - Nem veheted el tőlem. 

-Nem is akarom. Ugyan már, ő nem csak a te lányod, az enyém is! Had köszöntsem már fel, egy kerek éve nem láttam és hidd el, nagyon hiányoztok nekem, mindketten..sze.. - folytatta, de félbeszakítottam

-Ki ne mond! Ő csak az én Lányom, az enyém! Itthagytad. Itthagytál! Az nem érdekelt, hogy apa nélkül fog felnőni csak az, hogy Stella akkor is csinos volt amikor én már nem! 

-Ne beszélj butaságokat. Beszéljük meg..

-Tünj el innen Kyle! Ők már nem tartoznak hozzád. - állt közém és Kyle közé Oliver. -Nem akarnak téged. Hagyd már békén őket, miért csinálod a feszültséget? 

Soha nem gondoltam volna, hogy Oliver kiáll értem és Aliceért, hogy megvédjen minket..Alice apjától. Kyle szeme vérpirossá változott és kitágult a pupillája, Soha nem láttam ilyen rémisztőnek. Alice sírt..és azt hittem, én is sírni fogok hamarosan. És meg is tettem. Mert Kyle elvette tőlem Őt.

-Én mindíg megszerzem, amit akarok, Kölyök! - mondta és villámgyorsaságával elkapta Alicet és már el is tűnt. Csak én tudtam, hogy ez egy képesség, mások azt hittek Kyle normális ember. Ahogy eltűnt utána sem tudtam nézni. Csak a kezem néztem, ahonnan elrabolta. Elvitte. És zokogni kezdtem. 

Amíg azon tanakodtak, hogyan gyorsult föl Kyle, Oliver mellettem ült és vígasztalt. 

-Mondanom kell neked valamit, Lindy..

Meglepetés

Bizonyára a második és a harmadik részeket olvasva fölmerült bennetek, hogy:

-Mit akarhat Kyle?

-Miért, vagy kiért jött el?

-Miért várt kerek egy évet?

A válasz mindhárom kérdésre egyszerű. Alice, csak is ő lehet az oka mindennek. Akkor most elmondok nektek valamit, ami talán már bennetek is fölmerült.

Alice szeme színe a hangulatától változik. Ez így volt egészen egy éves koráig. Ez viszont nem lehetett más mint egy képesség, ugyanis nem mindennapi az ilyesmi. Azonban ha én azt mondom valakinek, hogy a lányom szeme színe a hangulatától változik, nem orvoshoz küldene hanem pszichológushoz, és én ezt meg is értem. Na mostmár, ha ez egy képesség, akkor azt örökölni kell. És ha Lindy semmi különöset nem fedezett föl önmagán majdnem tizennyolc év alatt, akkor a képesség.. csak tőle örökölhette. Akitől reméltem, semmit nem örökölt. Tévedtem. Kyle szemei csodálatosak voltak, azthiszem zöldek..vagy kékek? Nem! Te jó ég, hát persze! A hangulatától változott! Ezt örökölte Alice! Komolyan mondom, ennél jobbat nem is örökölhetett volna. De mi lehet Kyle? Valami misztikus lény? Nem, a szemszínes dolgok is alig sikerült felfognom, ez lehetetlen, ilyen lények nem léteznek! Vagy..még belegondolni is rossz de, ... igen. Léteznek, legalábbis kettő biztosan. És ebből egy az én legféltettem kincsem, a kicsilányom. Innen már lehet következtetni, hogy miért jött el Kyle és miért pont egy év után. Ha nem sikerült, itt a válasz :

Kyle nem egyszerű ember. Nem boszorkány, vámpír, vérfarkas, szörnyeteg, semmi ilyesmi sem. Ő Eyedor. Ezt a kifejezést rengeteg helyen kerestem, google meg minden, de sehol nem találtam. Ők nem elismert 'szörnyek', mint a Twilight és a Beastly szereplői. Ismeretlenek, semmit nem tudni róluk. Hogy akkor én honnan tudom? Ki mástól, mint magától Kyletól? Valamikor régen mondott nekem erről valamit. Megpróbálta elmondani, de szemberöhögtem vele, és akkor úgy döntött feladja. Nekem meg az akkor úgy jó is volt, szívesebben csókolóztam vele, mint hogy kitalált történeteket hallgassak. El is felejtettem. És akkor délután, amikor megjelent, minden eszembe jutott. Az Eyedorok egyszerű emberek, viszont különféle képességeik vannak. Kyle például nagyon gyorsan tud futni. Ezt én úgy képzelem el, ahogyan a Twilight filmekben a vámpírok szaladnak vadászat közben. A baj az, hogy Kyle nem egy szereplő, ő nagyon is valós. Egy Eyedor csak egy Eyedor utódot hagyhat maga után, és ez az első gyereke. Az elsőszzülött. A mi esetünkben Aliceról van szó. Kyle azért jött, hogy felfedezze, Alice milyen képességgel született. Az Eyedorokban az egyetlen közös az, hogy a szemük színe a hangulatukkal változik. Gondolom a nevük is innen jön, Eye..mint szem. És dor...mint...nem tudom, ezt már én sem tudom. Az egyetlen, amit jelen pillantban tudok az az, hogy nem adhatom ennek a szörnyetegnek a kezébe Alicet. Nem engedhetem, hogy a közelébe menjen. 

És ott állva az asztal mellett Alice-szel a kezemben (anyai ösztöneimnek köszönhetően szorosabban öleltem magamhoz), próbáltam nem Kyle szemeibe nézni, nehogy megint megbabonázzon csak arra gondoltam, hogy meg kell védenem Alicet. De hogyan? Ha Kyle szemébe nézek..csak egy pillantra nézem meg, hogy annyira gyönyörű-e mint régen..akkor biztosan újra megtörténik. Újra beleszeretek. Nem tehetem.

Ehhez a részhez hozzáfűznék még ennyit: Nacsa Panna, köszönöm a bíztatást!

                                                                                                      #imádomírniablogom

3. rész

Boldog szülinapot, Alice!

Hideg volt. Na jó, nem úgy értem, hogy minusz húsz fok. De július végéhez képest huszonhárom - huszonnégy fok lehetett. Nagy nyüzsgölődés volt az udvaron. A kis Alice első születésnapját ünnepeltük. Nem terveztem nagy bulit, ugyanis a 'barátaim' elpártoltak tőlem. Meggie elment ajándékot vásárolni és elvenni Dereket, az akkori barátját. Ő is hivatalos volt Alice első születésnapjára. Anya a medence vizének hőmérsékletét ellenőrizte, és sütiket, italokat, babakaját ( :D ) hordott ki a kertiasztalra. Sajnos nem külön-külön, hanem egyszerre, egymásra pakolta a tányérokat és úgy hozta, alig látott ki fölöttük. A felső tányér lecsúszott, és az édes sütik egyenesen a sós sütik tányérját támadták meg. A földre esett darabokat örömmel ropogtatta el Sam, anya tizennégy éves németjuhásza. Én gyorsan fölpattantam a fűből, ahol addig Alice-szel játszottam, és odarohantam.

-Anya! Miért nem mondtad, hogy segítsek? Még a végén neki mész valaminek..

-Nyugodj meg, Lindy drágám. Előző életemben pincérnő voltam! - mondta mosolyogva, és letette a tányérokat az asztalra, gondosan szétválogatva az édes és a sós sütiket. Eljött az idő. A vendégeket délután háromra vártuk, mert hatkor Alice három körül szokott fölébredni. Dél körül mindig alszik egy jót. :)

Három óra után egy kicsivel meg is érkeztek az első vendégeink. Meggie és Derek. Nevetve, kézen fogva jöttek. Nem túl elegánsan, de nem is sportosan. Pont tökéletesen. Meggie minden barátja oldalán annyira tökéletes volt. Daniellel is álompárként néztek ki. Viszont Dani rövid ideig volt a barátja. Derekkel már több mint egy éve együtt vannak, én az utolsó hónapaimban jártam, amikor megismertem őt. Nagyon rendes fiú, és azt látom rajta, hogy ő igazán Meggienek való. A kapu fölé anya rózsákat akasztott, hogy legyen egy kis design. Amint odaértek, Meggie szembefordult Derekkel és hevesen megcsókólta. Szerinte ha valakit megcsókolsz rózsa allatt azt fejezed ki : SOHA NEM AKARLAK ELVESZÍTENI!

-Nagyon szeretlek! - hallottam Meggiet, ahogyan odasúgja Dereknek amint újra elindultak. -Nagyon!

-Én is, Kicsim. Én is nagyon szeretlek. - válaszolta Derek és átölelve Meggiet valahogy odaértek hozzám és Alicehoz.

-Boldog szülinapot, Picúr! - emelte magához Meggie Alicet és párszor ( a sokszor talán helyesebb lenne) megpuszilta és gagyogott neki valamiket, amiket még én sem értettem.

-Ne gagyogj a gyereknek! Akkor úgy fogja megtanulni a szavakat mert azt hiszi, úgy helyes! - szóltam rá mosolyogva, Meggie pedig összehúzta a szemét és folytatta a beszélgetést a kicsivel.

-Na, hogy van az én keresztlányom? Hmm? Nézd csak, mit hozott neked keresztanyu.. - és kiemelt egy ruhácskát meg egy kalapot az ajándéktasakból. Alice figyelmét sikeresen lekötötte, ugyanis aprócska szemei mellett nevetőráncocskák jelentek meg. 

 Meggie után Derek vette az ölébe, és szintén körbepuszilta aprócska arcát, ami piros volt a szaladgálástól az udvaron. Nemsokára megérkezett a következő vendég. Pontosabban vendégek, de én csak egyikükre számítottam. Beth, a magántanárnőm magával hozta két gyermekét is. A 18 éves Oliver és húga, a 16 éves Sophie ég és föld. Oliver egyből odajött hozzám, és Alicenak kezdett mesélni. Sophie azonban távol maradt és csak intett egyet, majd előkapta a telefonját és pötyögni kezdtett. Később megérkezett Apu, de ő csak fél órára nézett be, anyának beszámolt az új munkahelyéről (valahol jó messze, hogy ne lássa a lányát. Engem. Haha. ) és elnézést kért tőle, hogy olyan keveset találkoznak, de esze ágában sem áll, hogy elváljon tőle. Engem csak röviden üdvözölt. A meglepő az volt, hogy Alice-szel nagyon kedves volt. Odahajolt hozzá, simogatta, beszélt vele, és magyarázta Olivernek, hogy ő márpedig az ő kisunokája, és egyben a szeme fénye, csak sajnos a munka annyira leköti az idejét, hogy egy év alatt csak másodszorra láthatja. Hat körül Alice kezdett újra álmos lenni, és így a buli is a végéhez közeledett. Bár a hangulat nagyon jó volt, egyedül Sophie viselkedett furán. Meggie próbált kedveskedni neki, de nem engedte, Egyszerűen faképnél hagyott mindenkit, aki szóba próbált vele állni. És hirtelen bekövetkezett az, amit nagyon nagyon nem szeretett volna senki. Megérkezett Kyle, egy csokor virággal és egy nagy vigyorral a fején. Hurrá..

Sophie, Oliver és Beth

2. rész

Alice

A 17. születésnapom előtt pár nappal, július 30-án megszületett életem értelme, Alice. Már akkor különös kisbaba volt, különösen a szeme. Persze akkor még nem sejtettem semmit Alice képességeről (további fejezetekben bővebben olvashattok róluk.) . Az egyetlen, amit furcsának találtam az volt, hogy a szeme színe nagyon gyakran változott. Orvosokhoz is vittük, féltünk, hogy ez valami betegség. De nem íígy volt. Alice szeme a hangulatának megfelelően változott. Születésekor barna volt, majd pár hónaposan szürke-kék és zöld színek keveréke és váltakozása volt észrevehető. Alice persze okos volt: csak otthon, és csak azoknak mutatta meg, mire képes, akiket ismert és szeretett. Azaz édesanyámnak, Meggienek és nekem. Később kezdtünk hozzászokni és megtanultuk, melyik szín milyen hangulatot jelent. Ha kék volt a szeme, akkor szomjas volt. Ha zöld, akkor elégedett. Ha szürke, akkor fáradt. És ha ezek keveréke, akkor mérges. Az éhességét a kék szín körülötti barna szemecskéje jelentette. Imádtam. Imádtam nézni, ahogyan visszanéz rám. Ahogyan éppen fel sem veszi, hogy ott vagyok. Még azt is, ahogyan összekeverdtek a színek a szemében és sírni kezdett. 

Azt gondolnám, hogy megszületett, és az életem újra átlagos lesz. Csak lesz még egy baba is velem. Az első egy év szörnyen nehéz volt, Alice nagyon sokat sírt és mondhatni, alig bírtam vele. Meggie édesapja újból elkezdett alkoholt fogyasztani, ami nagyon nem kellett volna. Az édesanyja pedig Olaszországban volt ekkor, az állása sok utazást követel. Szóval Meggie hónapokig lakott nálunk, aztán egy rövid ideig nem, és akkor újra. Sokat köszönhetek neki Alice nevelésében, ahogyan anyának is. Lassan kezdtem hozzászokni az agyasághoz, mert bár a terhességem elején nagyon magabiztos voltam affelől, hogy megszeretném tartani ezt a véletlen gyereket, de a születés után stresszes voltam. Mi van, ha nem jól csinálom? Ha véletlenül kitöröm a nyakát? Ha nem veszem észre, hogy sír este? Vagy ha véletlenül valami baja lesz alvás közben és én nem veszem észre? Anya és Meggie megnyugtattak, és az életem visszatért a régi kerékvágásba, ahogyan azt én el is képzeltem valamikor, kilenc hónappal ezelőtt. Viszont Alice egy éves születésnapján minden a feje tetejére állt. Idegenek törtek az életembe, Alice furcsa dolgokat művelt és minden elromlott. Amikor pedig már egy hajszál választott el attól, hogy teljesen kiboruljak, megjelent Ő. Visszatért az életembe, és egy év csend után újra Engem akart. Engem, és Alicet. Komolyan mondom minden, csak Ő nem hiányzott az életemből. Hetek kellettek, amíg teljesen elhanyagoltam és sikerült elfelejtenem, mennyire szerettem, és talán még most is szeretem. Kyle..

Alice pár hónapos. 

 Alice bemutatja a képességét, majdnem egy éves.